Jelentkezés
Beszámoló

NYOLC NAP a DOLOMITOKBAN

NYOLC NAP a DOLOMITOKBAN

NYOLC NAP a DOLOMITOKBAN
2016.08.16 – 23
Bakancsban, hátizsákkal: Három csúcstúra 3000 m felett.
Két körtúra 2000 m felett.
Egy barlang megtekintése (~ 2430 m)
Egy nap a Marmolada-gleccser közelében (2700 m)
Egy nap lazítás a völgytelepülésen (Canazei).

Autóval öt hágó utat jártunk meg és némelyiket többször is.
Passo Falzarego (2105 m), 2x
Passo Fedaia (2057 m)
Passo Pordoi (2239 m), 3x
Passo Sella (2240 m),
Passo Gardena (Grödnerjoch, 2121 m).
Legmagasabbra 2333 m-re autóztunk a Rifugio Auranzo menedékházhoz a Tre Cime, (németül Drei Zinnen) körtúránk alkalmával. Összes megtett kilométer útindulástól hazaérkezésig: 1255 km.

A nyolc nap alatt változatos túrákban és élményekben volt részünk, de a Marmolada-gleccser és a felette található 3343 m magas Punta di Penia (ez a Dolomitok legmagasabb csúcsa) kihagyását sajnálom, hogy abban a ragyogó napsütésben nem került rá sor hiányos felszerelésünk (hágóvas, jégcsákány, biztosító kötél) miatt. Valójában nem is terveztünk gleccser túrát, nem készültünk rá, csupán az időjárás kínálta lehetőség és a hely karnyújtásnyi közelsége sugallta a kihívást, hogy még többet fedezzünk fel a Dolomitok vadregényes, változatos tájaiból. De így is emlékezetes túra volt ez mindkettőnknek. Az utóbbi években többször alakult úgy, hogy Tündivel ketten vágtunk neki a hegyek izgalmas, néha veszélyes, kihívásokkal teli világának. Így történt ez most is.

Túránkat eredetileg júliusban, a Túrabotosok csapatához szegődve terveztük, de egy váratlan családi esemény keresztülhúzta számításunkat. Ezért egy hónappal később, augusztusban (2016) vágtunk neki ketten Tündivel a számunkra eddig ismeretlen magasságnak (3000 m) és hegyvidéknek.
Az ötletért mindenképp köszönettel tartozunk Péntek Karcsinak, a Túrabotosok csapatának vezetőjének, akivel jó pár túrán vettünk részt az utóbbi egy évben. Karcsi változatos túrákat szervez, többségében a közeli ausztriai hegyekbe, de a kenu-, bicikli- és barlangtúra is szerepel programjai között. Mindez mellett odafigyel a túracsapat tagjaira már a szervezésnél. Ha kell, segít annak, aki nem tud saját autóval utazni, vagy mérlegeli az erőnlétet a nehezebb túrákhoz, hogy olyan csapat alakuljon ki, akik együtt tudnak haladni. Ha kell, Karcsi önzetlenül segít a bajban. Ezeket csak azért jegyzem meg, hogy akik később olvassák a leírást, azok is tudják, mi ilyennek ismertük meg Karcsit.
Szívesen csatlakozunk a Túrabotosokhoz, de magunk is nekivágunk Tündivel ketten a hegyeknek, völgyeknek.
Tehát merítettünk Karcsi ötletéből, hozzátettünk a Rother túrakalauzból, amit megvásároltunk a Tabacco térképpel együtt és így vágtunk neki a Dolomitoknak.

A Dolomitos tapasztalatok összefoglalva:
Nagy kiterjedésű hegység, sok látnivalóval és rengeteg túraútvonallal, ezért célszerű úgy szervezni a túrát, hogy a szálláshelyről fél- egy óra autózással elérhetők legyenek a 3-5 napot magába foglaló túrák kiinduló pontjai. Tehát kisebb területére koncentráljatok a Dolomitoknak és azt fedezzétek fel. Későbbi tervezésnél, vagy 3-5 nap után tovább állva, másik terület felfedezése legyen a cél, hogy a több órás autózás ne vegye el az időt a látnivalóktól. Ez különben sem gazdaságos, hogy túl nagy távolságokat utazgassatok ide-oda. A hazautazásnál már beiktatható távolabbi rész megtekintése, ami útba esik.
Az időjárás változás augusztusban a következőképp alakult:
1 nap: eső
2 nap: az előző napi esőzés után a völgyekből felszálló pára ködöt/felhőt képezett a magasban (2-3
ezer méteres magasságban) és a felhő eltakarta a kilátást a csúcsokon.
3 nap: tiszta idő
4 nap: ismétlődik a ciklus, ismét eső, majd felszálló pára, kitisztulás.
Túráinkhoz a „Tobacco, Val di Fassa, WGS84, foglio 6”, „Tobacco, Cortina d’Ampezo, WGS84, foglio 03” térképeket és a Rother túrakalauz, Dolomitok 1 könyvét használtuk.
Ezen kívül a freytag & berndt és Kompass térképei is jók. Fontos, hogy minél részletesebb legyen (1:25 000).

Első nap: 2016.08.16 – utazás és bevezető túra
Kiutazás – Il cimitero militare di Sorgenti (Nasswand) – Grotta della Tofana – szállás

Kiutazás: Szombathely – Oberwart – Graz – Klagenfurt – Villach – Lienz – Versciaco – Cortina d’Ampezo – Rifugio Angelo Dibona (2083 m),
Távolság: ~ 480 km, Menetidő: 6-7 óra a sebesség és pihenőidők függvényében

Il cimitero militare di Sorgenti (Nasswand) – Első világháborús katonai temető
A temető nem volt terveink között. Egyszerűen útba esett, ahogy Toblach-ot elhagyva autóztunk Cortina d’Ampezo felé. A Lago di Dobbiaconál (Toblacher See) nem találtunk parkolóhelyet, hogy pihenjünk és kicsit tovább haladva ezt találtuk. Szóval véletlenül tévedtünk ide. Pihentünk, falatoztunk és elindultunk felfedezni a többi idelátogatóval együtt a keresztekkel „díszített” hegyoldalt. Figyelgetve a kereszteket, hamar felfedeztük a más nemzetiségek mellett, hogy sok magyar katona sírja található itt, akik az első világháborúban vesztették életüket. Meghitt, elgondolkoztató és megrázó, hogy az akkor egymásnak ellenségként szolgáló emberek most egy sírkertben fekszenek. Példaértékű az is, hogy az olasz kormány egy szépen gondozott sírkertben nyújtott végső nyughelyet a nemzetiségek katonáinak. Ha erre veszitek az irányt, látogassátok meg a sírkertet. Amikor ott álltok a magyar nevekkel feliratozott keresztek előtt, átgondoljátok a háborúk okát, értelmetlenségét, hogy miért kell emberek százezreinek, millióinak meghalnia a diktátorok kapzsiságának, törtetésének megfelelve, és miért hajszolnak emberek embereket a halálba.

Grotta della Tofana (~ 2430 m) – Barlang a Tofana sziklatömbjében – bevezető túra
Karcsi tervei szerint szerveztük ezt a napot, ezért bevezető túrára indultunk érkezésünk napján. Megérkezve a Rifugio (Rifugio = menedékház) Angelo Dibona (2083 m) parkolójába, először jelentkeztünk a menedékházban, hogy ott vagyunk, majd elindultunk a Grotta della Tofana (~2430m) irányába. (grotta = barlang)
Szintkülönbség fel/le: ~ 347 m / 347 m
Menetidő oda-vissza: ~ 2 – 2.5 óra

A barlang a Tofana di Roses déli fala tövében található, megközelítése a sziklapárkányon Via Ferrata kategóriába tartozik. A Rif. A. Dibona menedékháztól egy széles, autók számára is járható, kavicsos/murvás úton (403 sz) indultunk felfelé, majd az útelágazásánál a 404 sz. úton haladtunk nyugat felé. Innét még nem látható a barlang, de jól jelzett útvonal mutatja az utat neki a hegy tövének, ahol egy sziklahasadékhoz értünk. Felkapaszkodtunk néhány sziklán és megkezdődött hamarosan a Via Ferrata-s szakasz a szűk sziklapárkányon. Felszerelésünk (beülő) híján, nagy figyelemmel kapaszkodtunk a kifeszített drótkötélbe és araszoltunk tovább. A gumírozott kesztyűnknek – mely mindig nálunk van – most is jó hasznát vettük. Mindig felhúzzuk az ilyen kapaszkodós részeken. Tisztán tartja a kezet, és vizesen sem csúszik. A barlang bejárata előtt véget ért a perem és a biztosított szakasz, de csöppet sem volt veszélytelenebb az út, mivel tovább kellett emelkedni 5-10 m-t csúszós, sziklás ösvényen, mellettünk 5-10 m-es szakadékkal. Közvetlenül a barlang bejárata előtt a barlangból kifolyó víz tette még csúszósabbá az utat. A barlang egy nagy üreg a sziklában, nem mentünk a mélyére. Nagyjából a közepétől kinézve a látvány pazar, a barlang bejáratát alkotó sziklák keretezik körbe a távoli panorámát. A természet alkotta ablak a világra, mely akkor ott megfogalmazódott bennem.
Visszafelé ugyanazon az úton mentünk.
***A barlang meglátogatása gyakorlott hegyi túrázóknak beülő nélkül gond nélkül járható, mint ahogy mi is tettük, de ezt mindenki saját felelősségére tegye!

Szállás: Rifugio Angelo Dibona (2083 m), (rifugio = menedékház olaszul)
A szállás többágyas lakószobákban, közös wc és meleg vizes fürdő használatával, különálló zuhanykabinokkal. Félpanzióval, reggelivel fizettünk 35 EUR/fő/éj. A reggeli szalámi, sonka, sajt, lekvár, méz egyvelege, hozzá kenyér. Kérés szerint tej, kávé, tejeskávé, tea, valamint gyümölcslé. Nekünk kiadós volt, sokára éheztünk meg. Az étterem ugyan 7-kor nyit, de kérésre, előbbi időpontra kikészítik a reggelit. A menedékház a Tofana di Roses sziklatömbje alatt helyezkedik el, szép panorámával D-re, a távoli hegyekre. Nagy parkoló a közelében. Sokan parkolnak itt, mivel azok is itt hagyják autóikat, akik felmennek a Rifugio Giusannihoz. Vannak, akik az autóban alszanak, hogy reggel korán útra keljenek.

Második nap: 2016.08.17 – CSÚCSTÚRA
Tofana di Roses (3225 m)
A Tofana csoportnak három csúcsa van, melyek magasságai csak néhány méterrel térnek el egymástól: Tofana di Mezzo 3244 m, Tofana di Dentro 3238 m és a Tofana di Rozes 3225 m, melyet mi is választottunk első háromezres csúcstúránknak.
A hegycsoport Cortina d’Ampezzotól 12 km-re, Ny-ra fekszik. Délről a Falzarego Pass 2105 m-ig felhúzódó völgy, keletről a mélyen fekvő Ampezzo völgy határolja, míg NY felõl a Travenanzes völgy választja el a Lavarella csoporttól. Mindhárom csúcs jelzett útvonalon elérhető, de ezek a csúcsok nem a könnyen mászható útvonalak kategóriájába tartoznak.
A csúcsra két jelzett úton lehet feljutni:
1. ÉK-i oldalról a NORMÁL ÚTON, via ferrata felszerelés nélkül megmászható, de szükség van magashegységben szerzett tapasztalatra, állóképességre és csak jó időjárási viszonyok közt szabad elindulni. Gyakorlott túrázók számára is hosszú, megerőltető túra. A térképen ZÖLD jelzés. Le ugyanezen az úton.
Szintkülönbség fel/le: 1142 m / 1142 m Menetidő: ~6:30 perc.

2. NY-i falon fel a Lipella Via ferrata-n (D nehézség).

Szintkülönbség fel: 1135 m
Menetidõ: ~5,5 óra
Távolság: ~7 km
Mi a NORMÁL utat választottuk, melynek részletei alább olvashatók.

Első szakasz: Rifugio Angelo Dibona (2083 m) – Rifugio Giusanni (2580 m)
A Rif. A. Dibonától reggel 7-kor indultunk, a Rother túrakalauz leírását követve a 403 sz. úton. Húzós, de rossz időjárási viszonyok közt is jól járható emelkedő egészen a Forc. Fontanegra-hágóig (2561 m). A hágó előtt a Rif. Cantore kőház elhagyatott romjai állnak. Innét már mérsékeltebb az út fel a hágóig ahol a Rifugio Giussani (2580 m) ház áll. A menedékház kívül és belül is hangulatos, a fából, fémből díszített kis figurákkal. Kávéztunk és indultunk, mivel délutánra esőt jósoltak, tehát igyekeztünk, hogy a csúcsról vissza legalább eddig a jól járható útszakaszig visszaérjünk.
Második szakasz: Rifugio Giusanni (2580 m) – Via ferrata becsatlakozási pontja (3027 m)
Jelzett és jeltelen útakon, kitaposott ösvényeken, kőbabák segítségével jutottunk egyre feljebb és feljebb. A valóság tényleg az, hogy hiányosak a jelzések, így menetidőnk meghosszabbította a jelkeresés, útfigyelés. A kőbabák adtak támpontot, hogy a sok kitaposott út melyikén vegyük az irányt. A lépcsős hegyoldalban amúgy nem nehéz átvágni egyik kitaposott útszakaszról a másikra.
Harmadik szakasz: Via ferrata becsatlakozási pontja (3027 m) – Tofana di Roses (3225 m)
Felérve a Via Ferrata becsatlakozási pontjára, a rövid ÉNY-i hegyhát után kezdődött az igazi veszélyes szakasz egészen a csúcsig. Még meredekebb a hegyoldal, szűk, törmelékes rézsűn haladtunk, amin nem lehet hibázni, mert több száz métert bukfencezik az ember. Kötél, vagy más biztosítás nincs. Csak magunkra, ügyességünkre számíthattunk. Nem sokan voltak az úton, ide úgy látszik, az elszántabbak jönnek. Leírom őszintén, hogy amikor az előttünk haladó szikár férfi megbotlott, én is elgondolkoztam, hogy érdemes-e feszegetni képességeink és szerencsénk határait, melyet egyre jobban próbára tett a meredek, törmelékes hegyoldal. Ekkor már közel jártunk a csúcshoz és mivel az előttünk haladónak nem esett baja, folytatta útját, így mi is még nagyobb óvatossággal, de haladtunk tovább. A csúcskeresztből semmit nem láttunk, ezért azt gondoltam, és mondtam is Tündinek, hogy meglásd, majd egyszer csak ott lesz előttünk a közelben, és így is lett. Felérkezéskor összesen öten voltunk. Az idő jó volt, sütött a nap, szél nem fújt, tehát gyönyörködtünk az elénk táruló közeli és távoli panorámában. Ennek ellenére nem sokat időztünk, hiszen az előrejelzés esőt jósolt. Fotózás, egy elfogyasztott banán és indultunk vissza ugyanazon az úton. Tündi ezen a túrán használt először túrabotot, és a félelem jött rám, amikor visszapillantva megláttam, ahogy két botjára támaszkodva, lejtőnek lefele, szinte 90 fokban előre dőlve indult el! Meg is kérdeztem tőle, hogy így akar lejönni?! Na, gyors botmagasság állítás és hamar felvette a ritmust, jól haladtunk lefelé, de ismétlem, ez volt a legveszélyesebb szakasz, itt nem lehet hibázni.
Leérve a Rifugio Giusannihoz kellemesebb idő volt, mint reggel és nem eredt meg az eső sem, így elidőztünk, falatoztunk, majd folytattuk utunkat vissza a Rifugio A. Dibonához.
A Dibonánál megnyújtogattuk fáradt lábizmainkat. Ez mindig jólesik egy-egy fárasztó hegymenet után és felfrissíti a lábat. Jólesett a meleg zuhany, mézes szilvával koccintottunk, hogy ketten szerencsésen megcsináltuk, és persze beszéltünk a gyönyörű panorámáról. Örültünk sikerünknek, szerencsénknek, hogy nem történt baj. Nekünk ez volt első 3000 méter feletti túránk, és a szokásos fárasztó emelkedő után nem jött ki magashegyi betegség. Szerencsénk volt az időjárással, így tényleg kellemes emlékkel lettünk gazdagabbak, hiszen a hegyek-völgyek ezer csodájából ismét felfedeztünk egyet! 

Harmadik nap: 2016.08.18 – levezető túra
Lago di Fedaia (2053 m) – Rif. Ghiacciaio (2700 m) -> Marmolada-gleccser alatti menedékház
Szintkülönbség fel/le: 626m / 626 m (parkolóból számítva)
Menetidõ fel / le: ~ 2 óra / ~ 2 óra
Távolság fel / le: 2,5 km / 2,5 km
Reggelinket elfogyasztva leereszkedtünk autónkkal a Rif. A. Dibonától az SR48 számú útra, melyen jobbra vettük az irányt a Falzarego-hágó (Passo Falzarego, 2105 m) felé, hogy átkeljünk következő úti célunkhoz, a Fedaia-tóhoz. Útközben nem győztünk betelni a változatos tájjal, a mély völgyekben meghúzódó hangulatos falvakkal és közben szerpentineztünk hágóra fel és le, próbára téve öreg Wolskwagenem minden porcikáját. A fék-és futómű, valamint motor ugyancsak ki voltak téve a terhelésnek. A VW Golf 1.6 GTD (1983) most is bizonyított, mint mindannyiszor az utóbbi 10 év hegyi- és más túrái alatt. Magas-Tátra, Ausztriai-Alpok, Júliai-Alpok, Horvát-tengerpart szerpentinjei, csak a nevezetesebbeket felsorolva. Szóval, ez a napunk kezdődött a Falzarego-hógóval, majd onnét leereszkedve és az SR48-as útról letérve az SP563 számú útra, végül az SP641-es úton következett a Fedaia-hágó (Passo Fedaia, 2057 m), aminek közelében a tó található. Mesterséges tó révén, a duzzasztógátra épített út vezetett át a túlpartra, ahol sok apró aszfaltozott és egy hatalmas kavicsos parkoló (2074 m) található. Nehéz volt helyet találni, mert sokan kíváncsiak a gleccserre, aminek közelében a Rif. Ghiacciaio ház (2700 m) áll. A kényelmesebbek felvonóval teszik meg az utat, de mi maradtunk a hegyi ösvényen, hiszen ezen is csak két órára van szükség, hogy feljussunk.
A liftfelvonó állomásától balra, a nagy parkolóból indultunk. Figyelni kell a jelzéseket, mert néhol nehéz észrevenni őket. Nem nehéz terep, gyakorlott hegyi túrázók számára jelentéktelen. A túraút később áthalad a felvonó kötelei alatt és mindvégig így marad, tehát felfelé haladva balra esik a felvonó pályája. Félúton a 619-es számú út is becsatlakozik jobbról, és a két út együtt halad tovább a felvonó végállomásáig. Felérve a végállomáshoz, majd a Rif. Chiacciao házhoz hideg szél fogadott bennünket. A Marmolada-gleccser piszkosfehéren húzódott a hegyoldalban, nem szép arcát mutatta, így nem volt kedvünk, hogy még feljebb menjünk. Amúgy is levezető túrának terveztük ezt a napot és a fotózkodás után behúzódtunk egy kávéra a menedékházba. Lefelé ugyanazon az úton mentünk.

A tótól tovább autóztunk Canazeibe, hogy sátrat verjünk a Marmolada kempingben, ahol a hátralévő napokat töltöttük éjszakánként, mert napközben autóval mindig elutaztunk egy-egy túra kiinduló pontjáig.

Canazei, Marmolada kemping: Ahogy közeledtünk a kis falucskához a késő délutáni órákban, feltorlódtak az autók és csak araszoltunk. A falu elején lévő körforgalomba torkollik be a Passo di Fedaia, a Passo Pordoi, Passo Sella és Passo Gardena irányából érkező autók sokasága. Mint pár nap múlva kiderült, a feltorlódás oka, hogy a városközpontban rendőr állítja le a forgalmat, azért, hogy a szűk utcán a gyalogosok biztonságosan átkelhessenek. Nem messze a körforgalomtól balra van a leágazó a kemping bejárathoz. Így hamar kijutottunk a dugóból. A kemping nagyon zsúfolt volt, főleg lakóautók töltötték meg. Talán szerencsésebb volt így, hogy csak sátraztunk, mert ennek könnyebb helyet találni. Sátor + autó/nap, két személy/éjszaka, idegenforgalmi adó/nap = 30 EUR. Csak a kétszemélyes matracunkat pumpáltuk fel, ezért nem kellett áramdíjat fizetni, ami egyébként 2 EUR/nap. Nem sokat láttunk a kempingből, mert nem messze a recepciótól kaptunk helyet, de azt így is láttuk, hogy túlzsúfolt volt. Az illemhelyiség 6-8 fülkéjéből csak egy volt angol WC (ráülős), a többi az Olaszországban elterjedt guggolós. Szerencsére itt nem kellett sorban állnunk egyszer sem, mert sikerült úgy időzítenünk, hogy erre nem került sor. Ugyanígy a tusolónál sem kellett várakoznunk, pedig csak 4 fülke volt. Nem luxus és nem újonnan épített volt a vizes blokk és illemhelyiség, de aránylag tiszta volt, szükségleteinket kielégítette.

Negyedik nap: 2016.08.19 – CSÚCSTÚRA
Passo Pordoi (2239 m) – Forcela Pordoi (2829 m) – Piz Boé (3152 m)
Szintkülönbség fel/le: 913 m / 913 m
Menetidő fel és le: 8-9 óra
A hágóhoz időben kell érkezni. Nyolc, de legkésőbb 9 órára, mert a parkoló folyamatosan telik fel. Kedvelt hely, ugyanis kábelkocsival (lanovkával, vagy, ahogy az olasz mondja, funivia) fel lehet jutni a Sas Pordoi 2950 m magas csúcsára, ahol a kábelkocsi végállomása van és innét már a leglustább turista is könnyen megjárja a Piz Boéra (3152 m) vezető utat.
A túraút jobbra indul a kábelkocsi állomásától. A füves területen kitaposott ösvényen fagerendákkal alakítottak ki lépcsőket, hogy megfogja az esőzések okozta kimosódást. Ez csak egy rövid szakasz, aztán megszűnt a füves növényzet a falépcsőkkel együtt, és kezdetét vette a sziklás, törmelékes ösvény, még meredekebben, egészen a Rif Forcela Pordoi (2848 m) menedékházig, ami a leghosszabb és legnehezebb szakasza a túrának. Az éjszakai esőzés jó pár helyen elmosta a kitaposott túra ösvényt és másokkal együtt próbáltuk keresni a járható utat a törmelékben. Húzós és meredek emelkedő. A hűvös levegő ellenére is teljesen leizzadtam, mire felértünk. A menedékháznál elfogyasztottuk első szendvicsünket és folytattuk utunkat már kellemesebb szakaszon a Piz Boé irányába. A csúcs előtti szakasz ismét meredek, sziklalépcsős, helyenként drótkötél biztosítással, de nem via ferrata, a kötél csak segíti a sziklákon feljutást. Az éjszaka folyamán a völgyben eső volt, itt havazott. Szerencsére jelentéktelen mennyiség, így nem okozott különösebb veszélyt. Hűvös volt a csúcson és a völgyekből felszálló pára eltakarta a kilátást a D-i és K-i irányba. Csupán É-ra engedett némi láthatóságot, a Piz Boétól északra elterülő platóra. Mivel reménytelennek tűnt, hogy feloszlódjon a felhő és hideg volt, ezért nem sokat időztünk a csúcson, ahol egyre népesebb tömeg gyűlt össze, hiszen a felvonó folyamatosan szállította fel az embereket. A csúcsról leérve a platóra, ami egy kis fennsík a csúcs sziklatömbjétől É-ra, már kellemesebb idő volt. Úgy döntöttünk, hogy elidőzünk itt és megnézzük a kis tavat. Figyelgetve a sziklákat, feltűnt, hogy sok a repedezett, és apró lyukak is található bennük. Tetszett ez a kővilág, megfogott megannyi érdekes kis kövével. Jártunk Magas-Tátrában, Alpokban. Júliai-Alpokban, végigautóztuk a Horvát tengerpartot, de sehol nem fogott meg így a sziklavilág, mint itt. Úgy éreztem, ez a kedvenc hegyem. A kis tónak leültünk a partjára és pihengettünk, fotóztuk a platótól É-ra húzódó völgyet (Val Lasties) és távolabbi hegyvonulatot, ami szintén a Sella csoport része. Néha-néha felsejlett a nap, úgy tűnt, hogy kitisztul és reményt adott arra, visszamenjünk a csúcsra nézelődni, de újabb felhők töltötték meg az eget, így fájó szívvel lemondtunk a csúcsról.
Visszaútnak ugyanazt választottuk, amin jöttünk a Pordoi-hágóból. Felmerült a kábelkocsi lehetősége, de ez nem nekünk való! 
Ötödik nap: 2016.08.20 – körtúra (levezető az előző napi csúcstúra után)
Passo Gardena (Grödner Joch, 2121 m) – Forc. de Crespëina (2528 m) –
Forcella de Ciampei (2366m)
Szintkülönbség fel/le: ~400 m / 400 m
Menetidő: 7-8 óra összesen
Távolság: 12 km
Erre a napra könnyebb túrát terveztünk (ami nem úgy alakult a hosszú táv miatt), és nem készültünk csúcsra. Reggel átautóztunk a Gardena-hágóhoz (Passo Gardena, más néven Grödner Joch), hogy a Dolomitok más részét is megismerjük.
A Gardena-hágóból, 2121 méteres magasságból indultunk, a Rifugio Jimmy menedékház felé vettük az irányt, majd a menedékháznál elindultunk a hegy irányába.
Mindvégig gyönyörű kilátás volt a hágóra és a Sella csoport ÉK-i részére. Közeledve a hágóhoz egyre nagyobb és különböző formájú sziklák közt haladtunk, mintha egy sziklakertben járnánk. Feljutottunk egy kis gerincre, közel a Forc. Cier látványos sziklatornyaihoz (2515 m). Kisebb csapat verődött itt össze, akikkel az úton találkoztunk. Idősebbek, családosok gyerekekkel. Fotózkodtunk és indultunk tovább tervezett úti célunk a Crespëina-tó (Lech de Crespëina) felé. A nyeregről először leereszkedtünk kissé a Gardena-völgybe, majd ismét kezdetét vette az emelkedő fel a Crespëina-hágóhoz (Forc. de Crespëina, 2528 m). Itt is volt kisebb csapat a túrázókból, de nem időztünk, haladtunk le a tó felé. Kellemes idő volt, szépen sütött mindvégig a nap. A tónál elfogyasztottuk megszokott szendvicsünket, lazítottunk, gyönyörködtünk a tájban és elindultunk vissza a Dolomiten Höhenweg túraútra, hogy elérjünk a Forcella de Ciampei (2366m) hágóhoz, mely körtúránk felét jelezte. Megérkezve a hegyszoroshoz pazar látvány fogadott bennünk. A kis nyeregről ámulatba ejtő kilátás nyílt a Monte Pelmo, 3168 méteres tömbjére, a Sassongher 2625 méteres csúcsára és a Calfosch (Kolfuchg) felől feljövő völgyre. Alpesi legelős rétek, helyenként erdővel borított vidék, teljesen más, mint amit eddig láttunk a csúcstúráink alatt. Leérve a völgyből, nem mentünk le teljesen a Rifugio Edelweiß menedékházig, hanem jobbra fordulva (a felvonó felső állomásánál) kis fenyvesben folytattuk utunkat a hegy alatt. Megpihentünk az Ütia Forcelles (2065 m) menedékháznál, ittunk egy sört és indultunk a Gardena-hágó felé. Közben régi házikók, patakok tették változatossá az amúgy is szép alpesi tájat. A hágó közelében megeredt az eső, így előkerült esőkabátunk, hogy a rövid szakaszon meg ne ázzunk. A Gardena-hágónál belefutottunk egy kellemetlenségbe, ugyanis lezárták a hágó utat Canazei felé. Jókora kerülővel Corvara in Badia, Arabba, Pordoi-hágó felé tudtunk csak visszamenni. Tehát a Dolomitokban járva ilyenre is készülni kell, hogy bármikor lezárhatnak egy-egy hágóutat. Sorompó leengedve, rajta egy telefonszám, amin érdeklődni lehetett a várható kinyitásról. Látva az olaszokat, hogy az érdeklődés után visszafordultak, mi is úgy döntöttünk, hogy nincs értelme várakozni. Tanulság, hogy üzemanyaggal, élelemmel, ivóvízzel az autóban kell felkészülni. Legyen mindig mindenből tartalék. Nálunk szerencsére minden megvolt.
Hatodik nap: 2016.08.21 – lazítottunk
Canazei
Nem terveztünk erre a napra túrát. Esőt jósoltak, felhős idő volt. Gondoltuk, körül nézünk a kis falucskában. Esetleg felmegyünk egy magasabb helyre, ahonnét lefotózzuk a völgyben meghúzódó települést. Hangulatos falucska, sok virággal, szép és érdekes házaival, és némelyiket látványos falfestmény díszítette. Mivel élelmünk fogytán volt, kellett az utánpótlás, amit csak az exluzív élelmiszerbolt egyikében tudtunk beszerezni. Érdeklődésünkre elmondták a kempingben, hogy csak Pozza di Fassa településen van egy Fassa Coop nevű üzlet, ami elfogadható áron kínál élelmiszert. A délutáni csúcsforgalomban nem mentünk át, mert az üzemanyaggal számolva nem volt értelme autózni, a kenyér, szalámi és sajt miatt. Jobban lefáradtunk a településen való ténfergésben, mintha túráztunk volna. Viszont pizzáztunk a körforgalomnál lévó Hotel El Ciasel éttermében, ami valamivel olcsóbb volt, mint a megérkezésünk napján elfogyasztott pizza a kemping bejáratától kissé balra lévő, szemközti La Cantinetta pizzériában. A pizza egyébként finom volt mindkét helyen, de a körforgalomnál lévőben kicsivel nagyobbat adtak, laktatóbb volt. A faluban több exkluzív élelmiszer bolt található, pikáns szalámikkal, sonkákkal, sajttal, színes tésztákkal. Több sport üzlet is van, felszerelés kölcsönzési lehetőséggel, mint beülő, sisak, hágóvas, jégcsákány. A közeli Marmolada-gleccser miatt erre nyáron is szükség van, aki át akar kelni rajta. Hotelek, pizzériák, éttermek és fedett uszoda is található a településen.

Hetedik nap: 2016.08.22 – CSÚCSTÚRA (még egyszer a Piz Boéra)
Passo Pordoi (2239 m) – Sas Pordoi (2950 m) – Piz Boé (3152 m)
Három nappal ezelőtti túránkon nem volt teljesen tiszta az ég, így nem minden irányba láttunk el, többek között a Marmolada-gleccsert sem láttuk. Ezért döntöttünk úgy, hogy élünk a szép idő adta lehetőséggel és felmegyünk még egyszer a Piz Boé 3152 m magas csúcsára. Könnyítettünk a feljutáson, mi is felvonóval mentünk fel a Sas Pordoi csúcsra (2950 m), onnét pedig alig egy óra alatt ott voltunk ismét a Piz Boé-n (3152 m), már délelőtt 10 órakor. Huhh, tényleg elkápráztató volt a közeli és távoli panoráma 360°-os körben. A Marmolada-gleccser is szépen fehérlett. Na, megint több fotó készült a kelleténél, nem győztünk betelni a látvánnyal. Két órát töltöttünk fent. Ragyogott a nap, távolban kéklettek a hegyek és felettünk az ég. A gleccser szikrázott, csillogott a nap fényében. A szél sem hessegetett bennünket. Szóval, nem bántuk meg, hogy még egyszer ott voltunk a Piz Boé tetején!  Tényleg kedvenc hegyemmé vált!  Na, és a sziklák megint megfogtak repedezett, lyukacsos formájukkal.
Visszaútnak ugyanúgy jutottunk le, mint első alkalommal, gyalogosan mentünk le a Pordoi-hágóhoz.
Nyolcadik nap: 2016.08.23 – KÖRTÚRA
Tre Cime di Lavaredo (Drei Zinnen) – Hazautazás
Szintkülönbség fel/le: 450 m / 450 m,
Menetidő: 5-6 óra
Távolság: ~ 11 km,
Elszöszmötöltük az időt a kempinben. Mire sátrat bontottunk, fizettünk, összeszedelőzködtünk és elindultunk Cortina d’Ampezo irányába, 11 óra lett. Cortina d’Ampezóban is időt veszítettünk a tankolással, boltkereséssel, úgy indultunk tovább a Misurina-tóhoz és fel a Drei Zinnenhez. 25 EUR volt az útvonalra behajtás. Keddi nap ellenére rengeteg autó parkolt az erre alkalmas helyeken az út mellett, tehát sokan töltötték szabadidejüket a hegyekben. Mi lehetett hétvégén?! A Misurina-tónál szabad helyet sem lehetett látni. A tó É-i oldalánál van a bevezető út a három csúcshoz. Alig haladtunk rajta, egy behajtani tilos tábla volt kihelyezve és alatta olaszul felirat. A Drei Zinnen-t tudtam egyedül azonosítani és azt gondoltam, hogy megtelt a fenti parkoló, ezért nem lehet behajtani. Mivel az előttem haladó simán kikerülte, így cselekedtem én is, lesz, ami lesz alapon. Meglepődtem, hogy megérkezvén a fizetős kapuhoz, engedték a bejárást. Tehát kifizettük a 25 EUR-os díjat és folytattuk utunkat. A csúcs előtt kezdődött igazán a meredek emelkedő. Még sosem volt, hogy egyesbe kellet kapcsolnom! Csak így tudtam feljutni a hármas hajtűkanyaros emelkedőn! Felérve a Rifugio di Auronzo (2333 m) menedékházhoz, többszintes parkoló található a Drei Zinnen sziklatornyai alatt. Felmentem a menedékházzal egy szintben lévőre, találtam helyet közel a menedékházhoz. Érdemes egyébként eddig, vagy még egy szinttel feljebb menni. A háztól csodálatos a kilátás a Marzon-völgyre és a távolban lévő Auronzo településre a víztározóval.
Későn érkeztünk a Drei Zinnenhez, délután 3 óra volt. Gyorsan összeszedelőzködtünk, pecsétet nyomtam a menedékházban a Rother Túrakalauzba és Tabacco térképre, majd indultunk is. Igyekeznünk kellett, mert szerettük volna megcsinálni a körtúrát. Ekkor még nem sejtettük, hogy a késésünk szerencse is egyben, mert teljesen más fényben láttuk a csúcsokat, mint azok, akik már elmentek innen. A körtúra nem igényel különösebb erőfeszítést a ~10 km-en kívül, tehát ennek megfelelően szerelkeztünk fel.

Körtúránk leírása:
Rifugio di Auronzo (2333 m): A menedékháztól jobbra indulva széles és forgalmas, aránylag vizszintes túraút vezet a nem messze lévő másik menedékházig a Rifugio Lavaredoig. Pontosabban, nem csak túraút, néha egy-egy autó is elhalad, ami a Drei Zinnen menedékházhoz szállít felszerelést, élelmet, stb. Nagyon jó idő volt, sütött a nap, kéklett az ég, legideálisabb a szép, élénk színű fotók készítéséhez!
Rifugio Lavaredo (2344 m): Innét nagyszerű a rálátás a Monte Paterno (2744 m) csúcsára és a Toblin (2617 m) sziklatornyára. Ettől a háztól emelkedik az út, felvisz a bal oldali gerincre. A gerincről két út vezet tovább. A bal oldali lent a Rinbon-völgy felső részén vezet, sok-sok emberrel, szélesebb és könnyebb. A jobb oldali keskeny, a meredek hegyoldalban vezet, kevesebb emberrel. Ezt kell választani, mert látványosabb, magasabbról jobban befogja a tekintet a tájat. Rendszeres túrázóknak nem kihívás, de vízmosta útszakaszok lehetnek a rézsűn. Ami miatt érdemes még ezt az utat választani, hogy útbeesik rajta egy első világháborús bunker. Csupán érdekesség, nem annyira látványos, de ablakaiból érdekes fotó készíthető a Drei Zinnenről.
Rifugio Locatelli (Drei Zinnen Hütte) (2450 m): A legtöbb fotó innét készül a Drei Zinnen sziklaóriásairól. Állítólag itt lehetőség van úgynevezett Dolomiti Passaporte vásárlási lehetőségre, de mi ezt nem kerestük, hiszen a Rother Túrakalauzt használjuk pecsételésre. Lementünk a közeli tengerszemhez (Lago dei Piani, 2386 m) és lazítottunk a vízparton. A kellemes nyári nap fényében Tündi kifeküdt az alpesi fűre, hogy magába szívja a friss alpesi levegőt, élvezze az augusztusi nap fényét és azt, hogy kint van egy csodálatos világban, ahol egyszerre van jelen hegyvidék, vízpart, alpesi rét megfűszerezve a nap kellemesen simogató melegével. Kell ennél több?! 
A kellemes kikapcsolódás után visszamentünk a menedékházhoz, hogy elinduljuk visszafelé, hiszen a nap is lemenőben volt a távoli égen.
A Rifugio Locatellitől (Drei Zinnen Hütte) jobbra vettük az irányt, tehát nem azon, amin jöttünk.
Elindultunk a Rinbon-völgy felső, kezdeti részébe, de megálltunk fotózkodni a peremen. Ekkor világította be úgy a nap a Drei Zinnen sziklatömbjeit, hogy nem esett árnyék rájuk, délután 6 óra után. Lementünk a völgybe, elhaladtunk egy kis tavacska mellett, áthaladtunk forráson, megijesztettünk egy mormotát, ami gyors iramban menekült távolabb tőlünk, pedig szívesen megsimogattuk volna, vagy legalább pózolhatott volna fényképezőgépünk előtt!  A völgy túlsó részén meredek, lépcsős úton kell felkapaszkodni, és ismét könnyű, nagyjából sík terep következik.
Elhaladtunk a Langalm (2232 m) ház mellett és közben számtalan fotót készítettünk. Nem győztünk betelni a látvánnyal, ahogy a lemenő nap aranybarnás, majd később aranysárgás színbe öltöztette a Drei Zinnen tömbjeit! Na, ez a látvány az, ami késésünkből adódóan alakult ilyen szerencsésre. Későre járt már, 7 óra elmúlt, amikor elkezdődött a nap színjátéka a Drei Zinnen tömbjeivel. Sokan nincsenek ilyenkor már a hegyen. A látványban csak azok gyönyörködhetnek, akik a lemenő nappal indulnak le a hegyről. Ajánlani tudom mindenkinek, aki ide látogat, hogy szép, napos idő esetén várja ki a naplementét, mert a látvány káprázatos és felejthetetlen! A Langalm-hoz közeli tóban visszatükröződtek a Drei Zinnen sziklatömbjei. Ez megint olyan ritka pillanat, hogy akkor, abban az időben kell ott lenni, amikor a nap megfelelő szögben lemegy az égbolton, hogy aranyló fényben tükröződjön a három csúcs a víztükörben. Ekkor fogalmazódott meg bennem a mottóm, mely írásom végén látható. Utolsó fotóinkat nyolc órakor készítettük a hegyek mögött végleg lebukó nap fényeinél. Közel voltunk a Forc. la Col di Mezzo-hoz (2315 m) és a nap már aludni készült a távoli hegyek mögött. Csak 1-2 perc volt vissza a teljes naplementéből. Másokkal együtt egymást kértük meg és viszonoztuk a közös fotókat, hogy még egy utolsó fotó készüljön rólunk az aranyló Drei Zinnen hátterével. Tényleg nagyon szép volt!
Kilenc óra lett, ránk sötétedett, mire az autóhoz értünk. Gyorsan bepakoltunk autónkba és elindultunk le a szerpentinen az éjszaka sötétjében. A hármas hajtűkanyarban és még utána is 2-es sebességbe kapcsolva próbáltam lassítani öreg VW Golfom, de így is nem győztem fékezni, mert hamar begyorsult.
Innentől már tényleg utaztunk haza, megállva egy-egy kisebb pihenőre az autópályán.
Végezetül
MOTTÓ:
„Fent a hegyen, lent a völgyben, erdő mélyén,
vízpart szélén, virágzó réten,
annyi csoda vár rád, mint égen a csillag.
Csak fel kell fedezned őket! ” Fitos Jenő
Amivel hegyi túrákra járunk:
VW Golf 1.6 GTD (Grand Turismo Diesel), 1983-as évjárat.
2007 óta járjuk vele a hegyvidéket. Először Szlovákiában a Magas-Tátrában jártunk, majd az Alpok tájaira is elvitt bennünk a közeli Ausztriába. Végig szerpentineztük vele a Horvát-tengerpartot Krk-szigettől Zadarig. Majd egy következő alkalommal lementünk egészen Dubrovnikig. Az utóbbi években a Júliai-Alpok felfedezésekor tette elnyűhetetlenül a kilométereket a szűk hegyi utakon, szerpentineken a Predil-hágón és Vrsc-hágón át. Az idén, 2016-ban a Dolomitokban is bizonyított az öt hágó utat megjárva, hogy ezt az autót életre tervezték a Volkswagen mérnökei. A hegyi utakat járva tényleg illik rá a Grand Turismo Diesel típusjelzés.
A fotó Rifugio di Auronzo menedékház parkolójában készült 2333 méteres magasságban a Tre Cime di Lavaredo (Drei Zinnen) körtúránk alkalmával. 554 375 km

 
Fitos Jenő
jenofitos@gmail.com
+36 30 937