Jelentkezés
Beszámoló

Kalandtúra a Raxon

Kalandtúra a Raxon

2012. október. 21-én a vénasszonyok a nyarat köd mögé rejtették. De mi bízva benne, hogy a Rax a köd fölé emelkedve megajándékoz minket jó id?vel, hát elindultunk a hegy meghódítására.
rax_kaland2Sopronból 15-en keltünk útnak, de a Rax lábánál található Höllental völgyében 16-an érkeztünk meg. Ez úgy történhetett, hogy Bécsújhelyen egy f? (Edua személyében, aki el?ször indult hegyre) csatlakozott hozzánk. Egyébként több újonc is volt a csapatban, aminek a jelent?sége azért fontos csupán, mert e túránk a címéhez méltóan kalandosra sikeredett.

80 km-es autókázás után megérkeztünk a Schwarcza folyó melletti kis kemping parkolójába, ahol a szép számú kempingez?k éledeztek a nem túl kényelmes éjszakai „pihenésükb?l”. Az el?z? megjegyzés személyes véleményem, de az öklömnyi sziklás talajra felvert sátrak és a reggeli tíz fok alatti h?mérséklet nem hozta meg az én kedvemet az ott alváshoz. Tehát autóinkat magukra hagyván, nagy magabiztossággal elindultunk az általam márt bejárt turistaúton. Az aszfaltútról letérve még örömmel konstatáltam jó az irány, de az izmainkat éget? kaptatós domb már kissé gyanúsan ismeretlennek t?nt, és egy fél óra fárasztó séta után el kellett ismernem, eltévedtünk. Rövid id?n belül még az út is elfogyott, és zsákutcában találtuk magunkat. Ekkor két lelkes túrázó (Magyarok) is utolért minket, kik látván a magabiztosan törtet? csapatunkat, gondolták, hogy tudjuk az utat, és utánunk eredtek. Éppen nagy töprengések közepette értek el minket, mikor Feri barátunk egy egyszemélyes felderít? csapatként el?reszaladva, visszatért a hírrel, hogy el?ttünk nincs út csak sziklafal. És ekkor jött a nagy kérdés: Merre tovább? (2.kép)

rax_kaland3A döntésben nagy segítséget nyújtott Péter (aki a minket beér? pár férfi tagja volt), és telefonja rendelkezett navigációs rendszerrel, mely a turista utat jelezte, így legalább az irányt betudtuk „l?ni”. Így hát torony irányt nekivágtunk a hegynek. Ekkor még nem sejtettük, hogy több órás nehéz gyaloglás áll el?ttünk. Meredek földes és sziklás lejt?kön kapaszkodtunk felfelé, (már amikor volt mibe kapaszkodni) és csúsztunk lefelé. Közben kisebb sziklák zúgtak el mellettünk, melyet az el?ttünk haladó társaink kaptatás közben gurítottak alá. A szerencsének vagy az Úr gondviselésének köszönhet?en, nagyobb baleset nélkül megúsztuk e kalandot, és végül is felértünk a Rax felvonó tetejénél található vendégházhoz (1547m), ahol turisták sokasága élvezte a 21 c fokos ?szi meleget. Mivel a túránkra szánt id?nk, és az energiánk, nagy részét felemésztette a feljutás, és mivel október lévén elég hamar sötétedett, ezért nem volt módunk tovább menni, hanem a felfelé „elvesztett” sárga jelzés? útvonalon elindultunk lefelé a völgybe. Itt a mélyben „ül?” köd, a lemen? nap és az ?szi színekbe tündökl? táj által létrehozott csodaszép panorámákban gyönyörködve ereszkedtünk egyre lejjebb.
Sajnos nem volt elegend? id?n szemeink legeltetésére, mivel mindenkép sötétedés el?tt le kellett érnünk, mert megfelel? felszerelés (elemlámpa ill. fejlámpa) nélkül balesetveszé- lyes lett volna a csúszós lejt?s és egyeletlen talajon történ? lejutásunk. Így egy kissé er?ltetett menetben de éppen id?ben érkeztünk meg autóink-hoz. Mire elindultunk éppen szállt le az este. Szerencsére csapatunk tagjai kalandként érték meg e túránkat, (én egy kicsit azért aggódtam mikor kiderült, hogy elkeveredtünk a hegyen) minek bizonyítéka hogy napok múlva is kaptam a köszön? email-leket.
Természetesen az id? múlásával márt nekem is sokkal szebb élményeim vannak a szívem emlékkönyvében, és a hegyen készült képeken nézegetve azt mondom, megérte!

P.K.

Utólag is gratulálok Bris Ferenc és Fábián Ferenc barátunknak, akik el?z? napon a K?szegi-hegységben egy 50 km-es teljesítmény túra után vettek részt a raxi kalandtúránkon.