Jelentkezés
Beszámoló

Kenutúra

Kenutúra

A várakozásoknak megfelel?en jó hangulatban telt túracsapatunk els? vízre szállása. 2011. július 16-án a Fert?-Hanság Nemzeti Park szervezésében, a Fert? tó területén 18 f?vel kenukba pattantunk, (ez persze nem fedi a valóságot, de végül is kisebb nehézségek árán mindannyian elfoglaltuk helyünket a kenuba) és nekivágtunk a nádasnak. Ez sok esetben szó szerint értend?, mivel a két-három méter széles csatorna sokszor keskenynek bizonyult. Ezen események természetesen csak fokozták az amúgy is jó hangulatot. Tehát a kezdeti nehézségek után el-indultunk a Fert?-tó nádasába kialakított csatornán, melyet a halászati tilalom el?tt a halászok használtak. Az els? szélesebb vízfelületnél bevártuk egymást, ahol túra-vezet?nkt?l igényes tájékoztatást kaptunk a tóról és k?rnyékén él? állatvilágról. A sz?k „vízi folyóson” hol magára hagyott szakadt varsák mellett, hol a nádban rejt?z? hattyú család mellett haladtunk, a fejünk felett fürkész? barna kányák kíséretével, mígnem elértünk egy un. bels? tavat.
A nagyobb vízfelület többünket arra késztetett, hogy megpróbáljuk magunkat egy rögtönzött kenuversenyen. Ebb?l jó kis evezés alakult ki, melynek egy nádasba épített kilátó meglátogatása vetett véget. A kilátóból elénk tárulkozó nádrengeteg többünket meglepett. A „panoráma képben” még látható volt, egy roskadozó nádfedeles határ?rség által hátrahagyott faház, csónakból pecázó horgászok csapata, ezen kívül Fert?rákos és Mörbisch látképe. Innen egy kis kerül?vel aztán visszacsapáztunk a kiköt?nkbe, magunk mögött hagyva a nádrengeteg nyugalmát.
Úgy gondolom a többiek nevében is kijelenthetem, hogy egy kellemes és érdekes vízitúrát tudhatunk magunk mögött. Jó volt!

P.K.

Utóirat: mindannyiunk meglepetésére nem volt szúnyog!